Egyedi Megoldások

Szeretne egy mindenhol elérhető, bárhol használható web alkalmazást? Esetleg utazás közben is szeretné tudni, hogy cége úgy működik ahogy kell egy mobil alkalmazás segítségével? Szeretné cége működését hatékonyabbá tenni egy egyedi megoldással?

Az első megbeszélések pillanatától, a tervezés, a fejlesztés és a tesztelés mozzanatain át, az átadásig, és azt azt követő támogatás alkalmával mi mindent a legjobb tudásunk szerint, képzett szakemberekkel végzünk.

Microsoft Partner szoftver fejlesztőként nagyon fontosnak tartjuk, hogy lépést tartsunk a mai technológiai újításokkal, így garantáltan mindig a legfrissebb vívmányokkal és a legjobbak által is használt megoldásokkal dolgozunk mi is.

Nemcsak magukra az alkalmazásokra és megoldásokra vagyunk nagyon büszkék, amiket fejlesztünk, hanem arra is, ahogyan fejlesztjük őket, és az emberekre is, akik fejlesztik ezeket.

Szeretjük a nyílt forráskódú megoldásokat, mivel hiszünk abban, hogy egy megoldás akkor hatékony ha csak arra összpontosítunk a feladatok elvégzése során, amire Önnek igazán szüksége van. Így ami már rendelkezésre áll arra nem fordítunk felesleges időt.

A szoftverfejlesztés folyamata

  • Konzultáció, igényfelmérés, árajánlat készítése

  • Követelmények specifikálása, rendszerspecifikáció készítése

  • Szoftverfejlesztés – programozás minőségpolitikai irányelvekkel

  • Tesztelés, telepítés, szoftver átadása

  • Terméktámogatás, support

Agilis szoftverfejlesztés – SCRUM

Cégünk mindig is törekedett a hatékony munka végzésre. Éppen ezért választottuk a szoftverfejlesztés metodikájának az egyik leghatékonyabbat a SCRUM-ot. A SCRUM egy agilis szoftverfejlesztési módszer, mely nagyban elősegíti a mai felgyorsult világban az ügyfelek igényeinek gyors és pontos megvalósítását. Az igényeket a funkció specifikáció szerint lebontjuk rész egységekre, és így ezen egységenként azonnal visszacsatolás tudunk adni hogy merre is halad a fejlesztés, így fokozva a hatékonyságot és az elégedettséget.

Mit és Mivel készítünk

  • Egyedi web alapú szoftverek, alkalmazások

  • Reszponzív webes megoldások

  • Webáruházak, OpenCart alapon

  • CRM rendszerek, Dokumentum kezelő rendszerek és vállalatirányítási rendszerek integrációja és bővítése külső modullal

  • Android, iOS applikáció fejlesztése webes technológiákkal natív megjelenéssel

  • UWP alkalmazások fejlesztése (Windows10/ Mobile/ XboxOne)

  • Egyedi megjelenésű, modern, felhasználóbarát felhasználói felületek (GUI) tervezése

C#, PHP, Java, HTML5, CSS3, Sass, .NET

ASP.NET MVC, .NET Core, ASP.NET Core

OpenCart, Android, Java EE

jQuery, AngularJs, Angular

MSSQL, MySQL, MariaDB, PostgreSQL, Oracle

NPM / JSPM / SystemJs / Webpack

Apache Cordova / PhoneGap

Visual Studio, Android Studio

Visual Studio Code, NetBeans

Felkeltettük érdeklődését? Kérjen ajánlatot!

Röviden írja le elképzeléseit, és kollégáink hamarosan felveszik Önnel a kapcsolatot!
Köszönjük megkeresését!