A munkahelyi kiégés esetében azért borzasztóan fontos a prevenció, mert ez kihat az élet más területeire is. Mint munkáltató és mint magánember is figyeljünk a jelekre és tegyünk ellene még időben. A burnout szindróma idővel a teljesítmény csökkenéséhez, depresszióhoz, bezárkózáshoz vagy adott esetben indulatos viselkedéshez vezet. Legtöbben ilyenkor a munkahelyváltást látják az egyetlen kiútnak, holott ez nem szükségszerű. A kiégés miatti felmondás elkerülése mind az egyén, mind a munkáltató közös érdeke és feladata, és általában csak akkor fordítható vissza a folyamat, ha mindkét fél aktívan részt vesz benne. A szindrómát tehát kezelhetjük tudatossággal! Változtassunk a külső körülményeken, valamint az egyéni szemléleten és hozzáálláson is.
A munkahelyi kiégés fázisai
A burnout nem egyik pillanatról a másikra alakul ki, mindig több fázisból áll. Az első, úgynevezett idealizmus fázisában a túlzott elvárások, a szakma iránti nagy lelkesedés jellemez bennünket. Fontos, hogy ilyenkor az irrealitásból próbáljunk meg visszatérni a realitásba. Mérjük fel azokat az elvárásokat, amelyeknek meg kell felelnünk, valamint legyünk tisztában saját igényeinkkel, és törekedjünk a kettő közötti harmónia megteremtésére úgy, hogy valós célokat tűzünk ki magunk elé. Ebben a szakaszban hasznos lehet, ha egy tapasztalt kolléga szakmai- és személyes tanácsaival “mentorként” segít bennünket.
Az idealizmust a stagnálás fázisa követi, amelyben csökken az érdeklődésünk, és gyakran azt vesszük észre magunkon, hogy a munkatársakkal való beszélgetések terhessé válnak. Ebben az időszakban az aktív rekreáció formáit érdemes keresnünk: járjunk el sportolni, találkozzunk a barátainkkal, olvassunk el egy jó könyvet, vagy kezdjünk bele abba, amibe már régóta szerettünk volna, de eddig nem tettük meg. Munkáltatói szinten is a mozgósítás kerül előtérbe: különböző tréningek (kommunikációs eszköztár fejlesztése, konfliktuskezelés, stresszkezelési technikák) szervezése például különösen hasznos intervenció lehet. A stagnálásból a legjobb kiút, ha sikerül megteremtenünk a magánélet és a hivatás közötti egyensúlyt.
A stagnálás fázisát a frusztráció időszaka követheti, egyre idegesítőbbnek tűnik minden, ami a munkával kapcsolatos. Jellemző érzés lehet a személyes hatékonyság csökkenése, a végzett munka értékének megkérdőjeleződése. A kontrollérzés növelése ebben a szakaszban segíthet, ami jelentheti az új feladatok közötti választás lehetőségét.
Végül az apátia fázisa jelenhet meg, mely tulajdonképpen a frusztráció elleni védekezés. Ebben a szakaszban a legjellemzőbb, hogy a munkavégzés gépiessé válik, egyre gyakrabban hibázunk. Sokszor érezzük magunkat fáradtnak, alvászavaraink vannak, hát- vagy derékfájdalmaktól szenvedünk, helyzetünket reménytelennek és kilátástalannak tartjuk. Ami eddig érdekelt bennünket, már nem érdekel, és csökken a hatékonyságunk is. Ebben a szakaszban is kérhetjük szakember segítségét, akár munkáltatóként az adott szervezet kiégési rizikófaktorainak megállapítására, illetve változtatási lehetőségek felmérésére, akár a személy saját megküzdési potenciáljainak növelésére, illetve szintén a változtatás lehetőségeinek mérlegelésére.
Mit tehetsz ellene mint munkáltató?
A burnout megelőzhető, ami alapvető érdeke a munkaadónak is, hiszen kimerült dolgozó nem tud olyan színvonalon teljesíteni, ahogy ezt elvárják tőle. Emiatt a prevenció kiemelt fontosságú feladat ebben a kérdésben. Saját magunkért önismeretünk fejlesztésével, igényeink, szükségleteink és az elvárások egymáshoz való viszonyának tisztázásával tehetünk a legtöbbet. A kettő közötti egyensúly megteremtésével valós, elérhető célokat tűzzünk ki magunk elé. Gondolkodjunk el azon is, hogyan szervezzük életünket, mennyi időt szánjunk egyes tevékenységeinkre, és döntsünk a prioritásokról. Mérjük fel a pozitívumokat és a negatívumokat, a munkánkban és a magánéletünkben egyaránt. Ismerjük meg képességeinket, készségeinket, fejlesztendő tulajdonságainkat. Legyünk tisztában terhelhetőségünk határaival, és szánjunk időt a rendszeres kikapcsolódásra és feltöltődésre. Környezetünkben sokat segít családunk, barátaink támogatása, de ugyanennyire fontos a munkatársak odafigyelése és megbecsülése, hiszen a kiégés kialakulásában, a legújabb kutatások eredményei szerint, a munkahelyi légkör fontos szerepet játszik. A munkáltató többféleképpen biztosíthatja a megfelelő munkakörülményeket, például a túlórák csökkentésével vagy megfelelő ütemezésével, jól körvonalazott kompetenciahatárokkal és feladatmeghatározásokkal, a feladatok közti rotáció lehetőségével, valamint támogató szoftver megoldások alkalmazásával.
Egy jól felépített vállalati szoftver azért járul hozzá a jó közérzethez, mert rendszert és rendet visz a hétköznapi működésbe. Hogy egy egyszerű példát említsünk, a CAS CRM feladatkezelő modulja segít, hogy a teendők közötti csapongás helyett mindig tudjuk mi a dolgunk. Ez egy olyan általános biztonságot ad, ami alapvetően csökkenti a stressz érzetünket. De említhetnénk akár példaként a robot szoftverek bevezetését, amelyek a monoton munkát váltják ki, így növelve embereink értékteremtő tevékenységét.